Vendég siker az első hazai mérkőzésen

2017.10.03 15:37

Vasárnap a Magyar bajnoki és kupa ezüstérmes Pénzügyőr SE csapata látogatott el Sümegre.

 

A hazai csapat még aznap is edzett a találkozóra, de a nagyobb rutinnal és hosszabb kispaddal rendelkező PSE csapata ellen nem tudta felvenni a versenyt.

Az első szettben 9-9-es eredménynél beragadt egy állásnál a sümegi alakulat és a vendégek ezt kihasználva behozhatatlan előnyre tettek szert. Ez az különbség meg is maradt a szett végéig.

Második szettben feltüzelte magát az SRE. Bátrabb nyitásokkal és mezőny munkával még vezettek is, de sajnos a végére becsúszott egy-két technikai hiba ami a szett elvesztését jelentette.

 
   


 

A harmadik etap elején még egyszer neki rohant ellenfelének a gárda, de a vendégek sem hagyták magukat, hogy megtörténjen ugyanaz ami az előző szettben és így a lelkesedés is alább hagyott. Elfáradt a végére a hazai csapat, de szépen helyt álltak és dolgoznak tovább a hibák kijavításán. Legfőképp nyitásban és nyitásfogadásban kell javulni.

Sümegi RE – Pénzügyőr SE 0:3 (-14, -23, -18)

Sümeg, 150 néző. V.: Halász T., Mezei.

Sümeg: Kaposi, Balla Sz., Erki, Nagy P., Csike, Óhidi. Csere: Sárközi (liberó), Péter B. Vezetőedző: Tamás Zoltán.

Pénzügyőr: Török P., Rozgonyi, Kiss D., Jánossy, Kiss N., Bokor G. Csere: Bán (liberó), Szalai Sz., Rása, Balogh M. Vezetőedző: Weczera Csaba.

Tamás Zoltán: A múlt heti mérkőzéshez képest összeszedettebbek voltunk. Meg kell becsülni, ha el tudunk jutni a végjátékig.

Weczera Csaba: Voltak hullámvölgyeink, de időben túl tudtunk rajtuk lépni, így sikerült megszereznünk a három pontot. Három meghatározó játékosunk, Bagics Balázs, Kecskeméti Péter, Takács Gergely is hiányzott sérülés, illetve betegség miatt, de pótolni tudtuk őket a pályán, és kiváló hozzáállással tudtunk nyerni.