3/2 az elmúlt hét mérlege

2015.11.22 19:26

A Pécset fogadta a soros bajnokin a Sümegi Röplabda Egyesület. Fontos lett volna a győzelem megszerzése, azonban a vendég csapata összeszedetten türelmesen, remekül blokkolva elhappolta a győzelmet.

   A Sümeg csapatában mindenki egészségesen várta az összecsapást. Az előző fordulóban elhozta a három pontot Szolnokról, valamint továbbjutott a kupában is. Joggal várta a közönség a felszabadult, eredményes játékot.

1.Játszma:
Végig fej-fej mellett haladtak a csapatatok, jó nyitások, remek sáncok jellemezték mindkét csapat játékát. Az első szett végén azonban két gyors ponttal meglépett ellenfelétől és nyerte a szettet. 1:0(25-22)

2. játszma:
A szett közepéig sokat nem változott a meccs képe, folyamatos volt az adok kapok. Aztán a játszma derekán varázsütésre összezuhant az SRE játéka. Sorra hibák csúsztak a nyitásfogadásba, valamint az előkészítésbe is egyaránt. Tetemes előnyének köszönhetően, simán nyerte a szettet a vendég egylet. 1:1(18-25)

3. játszma:
A Pécs folytatta domináns játékát, rendre tökéletes támadásokkal operáltak centerposzton, valamint mezőnymunkájuk is átlag felettinek bizonyult. A Sümeg elvesztette a fonalat, amit sajnos nem sikerült előkeríteni, Németh Ödön edző mindent megpróbált, de nem tudta felrázni fiait. Nagy és Kotin beállásával egy két ponttal közelebb férkőzött a hazai csapat, de nem tudott versenyben lenni a szett megszerzéséért. 1:2(20-25)

4. játszma:
Az utolsó sansza volt a sümegieknek, hogy visszajöjjenek a mérkőzésbe, azonban 3-3 után megint lelépte a csapatot ellenfelük. Több állásban is beragadt az SRE, nem tudták feltörni a jól záró pécsi blokkot. Ennek következtében egyre több hiba csúszott az alapjátékban és kicsúszott ez a szett is kezeik közül. 1-3(18-25)

Sümegi RE - PTE-PEAC C-Doki 1:3 (22, -18, -20, -18)
Sümeg, 200 néző
Sümegi REDolgos; Blázsovics; Varga; Lesznyik; Németh; Soós;
csere: Récsei(liberó); Madár(liberó); Kaposi; Bolvári; Kotin; Nagy; Illés;
vezetőedző: Németh Ödön

Junior:
Sümegi RE - PTE-PEAC C-Doki 3:0

Összegezve megérdemelten győzött a vendég Pécs. A Sümeg az első szett után enerváltan görcsösen játszott, nem tudott túllépni saját árnyékán. Kijelenthető, hogy a mérkőzés esélyese a hazai csapat volt, azonban a túlzott akarásnak nyögés lett a vége. Sokkal felszabadultabb, lelkesebb játékra van szükség az eredményességhez. Jövő héten Kazincbarcikára utazik a csapat, nem lesz könnyű mérkőzés. Reméljük az eredményesebb folytatást.

Sümeg, 2015. november 22.

sz.:dió