Hétvégi eredmények

2018.10.15 10:53

Vasárnap a Szoese vendégeként szenvedtünk 3:1-es vereséget.

Az első játszmát nagy csatában hozták fiaink, de a többi szettben hibát-hibára halmozva, jutattuk előnyhöz a szombathelyi együttest, akik megérdemelten gyűjtötték be a három pontot.

Szoese - Sümeg-Dabronc 3:1 (-29;17;20;21)

 

Kaposi Tamás, edző:

Nem tudtuk azt nyújtani, amit szerettünk volna. Sok hibával játszottunk, de már a pénteki és a szombati összecsapásra kell koncentrálnunk.

Péter Benedek, játékos:

Az első szettben az ellenfél hibáit kihasználva meg tudtuk nyerni az első etapot. Azonban a 2. játszmától fordult a helyzet és mi ronttotunk sok nyitást és fogadást. A szombathelyi együttes ezt kihasználva nyerte meg a mérkőzést.

 

 

Serdülő csapatunk szintén ezen napon lépett pályára Veszprémben, ahol 2 győzelemmel és 1 vereséggel, csoport másodikként jutott tovább.

Kaposi-Pető Tamara, edző:

Szinte a gyerek csapattal indultunk el a mai tornán és rendkívűl büszke vagyok rájuk, hogy mindazt amit kértem, betartották és fegyelmezetten játszottak mindvégig. Sikerült tovább jutnunk az alapszakaszban és gőz erővel készülünk a középszakaszra!