Nem nyomta agyon a tét a Sümeget

2016.02.21 22:12

Ki- ki mérkőzést játszott a Sümegi RE a röplabda NB-1-ben. A Veszprém megyeieknek a közvetlen rivális, Szolnokot kellett két vállra fektetni ahhoz, hogy rendkívül közel kerüljenek a legjobb nyolcba kerüléshez.

                A két a csapat az előző fordulók alapján jó formát mutatott, mindkét gárda legyőzte a MAFC-ot, valamint a Szolnoknak a Pénzügyőr gárdáját is sikerült megvernie. E két győzelmüknek köszönhetően a Sümeg elé kerültek a tabellán, igaz egy mérkőzéssel többet játszottak mint az SRE. A hazaiak teljes kerettel és győzelmi kényszerrel álltak a neki a mérkőzésnek.

1. szett: Sümegi szervával kezdődött a mérkőzés, amelyet két szolnoki pontszerzés követett. Kaposi vette kezébe az irányítást, jó szerváinak köszönhetően visszavették a vezetést a hazaiak. Fej- fej mellett haladtak a csapatok, de Sümegi előny volt a jellemző, mindig meg volt az 1-2 pontos előny. A második technikai szünetnél is a Sümeg vezetett. A szett végéhez közeledve az SRE közel nullára tudta redukálni hibáinak számát, így végül sima végjátékot láthattak a kilátogató nézők.  1:0(25-20)

2. szett: Németh Ödön nem változtatott csapata felállásán, erre oka sem volt, hiszen szépen tette mindenki a dolgát, Bolvári rendre jó helyen volt blokkban, Lesznyik remekül fejezte be a támadásokat. A két nyitásfogadó Kaposi és Németh is rendkívül magabiztos volt a második etapban, remekül fogadttak, valamint a szolnoki sánc sem tudta őket megállítani. A vendégek tapadtak a Sümegre, tudták, hogy ha ez a szett elmegy, akkor valószínűleg a nyolcba jutáshoz sem fűzhetnek már vérmes reményeket. Ennek megfelelően a hátsérüléssel bajlódó utánpótlás válogatott játékosuk is a pályára lépett, azonban  ő sem tudta csapatát közelebb juttatni ellenfelükhöz. 2:0(25-20)

( győzelemnek örülhetett a Sümeg )  

3. szett:1:5!-így kezdődött sümegi szempontból a harmadik játszma. Majd maradt is a négy pont az első technikai szünetig 4:8. Aztán a szett közepén megkezdte a felzárkózást az SRE. Németh remekül nyitott, Madár és Récsei pedig remekül állta a sarat védekezésben. A centertámadások rendre ponttal végződtek, így öles léptekkel haladt a Sümeg a győzelem felé. A második szünetnél már előny a hazaiaknál.  Teljesen felőrölték ellenfelüket a  Veszprém megyeiek, a játszma végére már semmilyen ellenállást nem mutatott a Szolnok. 3:0(25-15)

Sümegi RE - Szolnoki FKRSI 3:0 (20, 20, 15)
Sümeg 200 néző , 2016. február 21 16:00 Tatár Mihály Sportcsarnok
Sümeg: Kaposi, Dolgos, Németh, Lesznyik, Bolvári, Soós
csere: Madár(L); Récsei (L); Kotin, Varga, Nagy, Illés
vezetőedző: Németh Ödön

Németh Ödön: A munkában hiszek, sokat gyakoroltunk az elmúlt időszakban, örülök a győzelemnek. Bízom benne, hogy Pécsre is vinni tudjuk ezt a formát, szeretnénk visszavágni az itthon elszenvedett vereségért.

                Pontos, jó játékkal hozta a kötelező győzelmet a csapata. A Szolnok nem tudott nagy ellenállást kifejteni, annak ellenére sem, hogy egy esetleges győzelemmel a nyolcba kerülés is elérhető közelségbe került volna számukra. Hazai oldalon minden játékost dicséret illet, összeszedetten pontosan röplabdázott az SRE, a szép számban kilátogató publikum pedig joggal örülhetett a megszerzett három pontnak. 

 

(a tabella kettő fordulóval az alapszakasz vége előtt)

                A Sümeg jövő héten Pécsre látogat, majd hazai pályán zárja az alapszakaszt a Kazincbarcika ellenében március 6-án. Ha a hátralévő két meccsen sikerülne 3-5 pont környékén szerezni, akkor még a hetedik hely sem elképzelhetetlen a csapat számára, de természetesen ezt befolyásolja a többi mérkőzés kimenetele is.

 

További eredmények a fordulóból:
MAFC-BME - PTE-PEAC C-Doki 3:0 (15, 25, 22)
Pénzügyőr SE - DEAC 3:0 (16, 13, 20)
Dunaferr - Kecskemét 0:3 (-17, -25, -23)
Fino Kaposvár – Vegyész RC Kazincbarcika 3:0 (24, 21, 22)

Sümeg, 2016. február 21.

sz.:dió