Sümeg-MAFC BME 3-1

2016.04.10 12:36

                Izgalmas, színvonalas mérkőzésen a szezonban másodszor győzte le a MAFC gárdáját az SRE. Ezzel kiharcolta a harmadik összecsapást, amely eldönti melyik csapat vívhat meg majd az ötödik helyért.

                Szerdán Budapesten 3:1 es vereséget szenvedett a csapat, így a szombaton kötelező volt a győzelem, hiszen továbbra is az ötödik hely elérése lebeg a szemek előtt. A mérkőzés 18:00 kor kezdődött, csaknem telt ház előtt.

1.játszma: Az első pontot a vendégek jegyezték, azonban gyorsan feliratkozott a Sümeg is. Fej-fej mellett haladtak a csapatok, kevés hibával, jó nyitásokkal tartották a lépést. A játék közepén porszem került a hazai gépezetbe és ezt a rutinos MAFC kíméletlenül ki is használta. Meglépett a 4 ponttal, amelyet már nem tudott lereagálni a vendéglátó. Így az elején még szoros szett a végére simán zárult. 0-1 (20:25)

2.játszma: Jó szervákkal, 4:0-val kezd a Sümeg, így az első technikai szünetnél is a hazaiak voltak előnyben. A szettet végig magabiztosan, folyamatosan előnyben röplabdázta az SRE, így az egyenlítés nem, csak az eredmény volt a kérdés. A végjátékban még sikerült a fővárosiaknak kicsit kozmetikázni a pontokat. Egyenlő. 1-1 (25-18)

3.játszma: Kaposiék tudták, ha lendületben tudnak maradni akkor képesek megnyerni a mérkőzést. Ennek megfelelően nagyon szoros játék következett, a MAFC mindenképp szerette volna eldönteni két mérkőzésen a továbbjutás sorsát. Egyik csapat sem tudott 1-2 pontnál nagyobb előnyre szert tenni, a publikum rendkívül jól szórakozott, extázisban buzdította övéit. Jó sánc és mezőny munkával felülkerekedett az SRE, a MAFC cserékkel sem tudta kizökkenteni a hazaiakat. 2:1(25-23)

1-1, szerdán ki-ki meccs Budpesten

4.játszma: Az idei szezonban már többször előfordult, hogy a győzelem kapujában hibát vét az SRE. A MAFC igyekezett kiharcolni, hogy az ötödik játszmára maradjon a döntés, a szett közepén 17:10-re is vezettek. Több technikai hiba is becsúszott a hazaiak játékába, de pozitív, hogy végig egységesek tudtak maradni. Csereként érkezett Nagy Péter a számára kicsit idegen nyitásfogadó posztra, de amiért Németh mester pályára küldte, azt tökéletesen ellátta a fiatal játékos, megkezdte a felzárkózást a Sümeg. Kaposi jó nyitásai, Lesznyik jó ütései, valamint szervezettség, ami leginkább jellemezte a hazaiak játékát. A végjátékra érkezett vissza egy kis pihenő után Németh Zsolt, aki jól  szállt vissza a játékba. Azonban még mindig volt egy pont előnye a MAFCnak 24-23. A jó helyezkedéseknek és egy fővárosi hibának köszönhetően már mérkőzéslabda a Sümegnél. A meccs Németh Zsolt  ütésével zárult. 3-1(27-25)

 

Sümegi RE – MAFC BME 3:1 (20, –18, 23, 25)
Sümeg, 200 néző
Sümegi RE: Kaposi, Németh, Soós, Bolvári, Lesznyik, Dolgos, Madár (L),
csere: Récsei (L), Nagy, Varga,
vezetőedző: Németh Ödön

Németh Ödön: Végig koncentráltan röplabdáztunk, ennek örülök. Azt gondolom a játékot illetően tudunk még javulni.

A párharc állása: 1–1

                Kulcsfontosságú momentumokban tudott higgadt maradni a Sümeg, így megérdemelten győzött. Ez mindenképpen erőt adhat a harmadik mérkőzésre, ahol lehetőség van kiharcolni a továbbjutást. Igaz a MAFC hazai pályán nagyon nehéz ellenfél lesz de a lehetőséget már kiharcolta az SRE. A hazai sikerben nem kis szerepe van a lelkes közönségnek, akik elejétől a végéig buzdította a csapatot.

Folytatás szerdán 17:45-kor Budapesten a MAFC otthonában a BME Sportközpontban (Bertalan utca 4-6.)

Sümeg, 2016. április 9.

sz.:dió