Vasárnap hazai pálya

2016.01.08 13:29

Sorsdöntő hazai összecsapások

Jelenleg az ötödiktől a tízedik hely bármelyikén végezhet a Sümegi Röplabda Egyesület a röplabda első osztály  alapszakaszának végén. A legjobb nyolc küzdhet majd a végső bajnoki címért, ebbe a csoportba mindenképpen szeretne bekerülni a csapat.

 Az ötödik hely nagyon távolinak tűnik jelenleg, azonban a hatodik elérése reális célkitűzés. Ehhez a vetélytársakat le kell győznie a csapatnak. Az SRE jó helyzetben, van ugyanis négy vetélytársa közül hárommal hazai pályán mérkőzik meg, ez pedig sorrendben a következőképpen néz ki: Pénzügyőr, MAFC, Szolnok. Az egyetlen fontos idegenbeli mérkőzést Pécsett vívja majd a csapat.

A rövid téli szünet után az első ellenfél a Pénzügyőr csapata. Az őszi találkozón idegenben 2-0-ás előnyt leadva 3-2-es vereséget szenvedett az SRE. Fontos lenne a győzelem hazai pályán vasárnap. Ezzel lépéselőnybe kerülne a csapat a fővárosiakkal szemben.

Sümegi RE- Pénzügyőr SE
2016.01.10. vasárnap 15:30 Sümeg, Tatár Mihály Sportcsarnok


Sümegi RE:Kaposi, Németh, Kotin, Lesznyik, Soós, Varga, Bolvári, Illés, Nagy, Récsei, Madár, Blázsovics, Dolgos, 

Vezetőedző: Németh Ödön

Sümeg, 2016. január 8

sz.:dió